Yuu Solk
/
|
/
← Vissza
Szakmai visszajelzés

A.P.Art Gallery Symbols: Díjátadó

2026-06-27

A tegnap esti órákban egy váratlan e-mail érkezett az A.P. Art Gallery Budapest-től. Mivel épp részt veszek az aktuális kiállításon és a mentor programjukban is, annyira nem lepett meg, hogy kaptam tőlük egy e-mail-t. Először úgy gondoltam; "...már késő van, most értem haza, majd holnap foglalkozom vele...", hiszen jártam a galériában, megmutattam a kiállítást aznap a páromnak, utána pedig tettünk egy kis kiruccanást a környékbeli érdekes helyszínekre... végeredményében randiztunk egyet 🙂 közben pedig elég sokat gyalogoltunk, a lábamon egy nem épp erre tervezett cipőben. Bár előfordult már, hogy megtettem 10 000 lépésnyit benne, most mégsem éreztem magamban a motivációt a nap végén ebből és még sok más történésből kifolyólag az üzenet megnyitására. Aztán véletlenül rányomtam a telefonomon arra az értesítésre, ami erről az e-mailről szólt. Gondoltam, akkor már elolvasom, hiszen attól még nem kötelező azonnal reagálnom, azonnal foglalkoznom ezzel a bármivel, amit a levél tartalmazott.

Az üzenet így kezdődik:

"Örömmel osztjuk meg Veled a Symbols pályázati alkotásaiból és a kiállítás anyagából válogatott nemzetközi díjazás online kiállítását.

Gratulálunk a díjakhoz!"

Akkor már elkerekedtek a szemeim, és a gondolataim vadul cikázni kezdtek; vajon hányadik lettem?, volt ilyen része ennek a kiállíátásnak?, hogyan?, komolyan helyezett lettem?... Teljesen elfelejtettem ezt a részt. Boldogan éltem a napjaimat már attól is, hogy megjelenhettem valahol fizikálisan, így sikerült elsiklanom a díjazás felett. Tegnap döbbentem rá, mikor megnyitottam az e-mail-t. Nos... a végeredmény pedig... hát... a jó ég tudja 😅 Először ennyit fogtam fel az egészből. Két linket kaptam. Az egyiken egy névre szóló fájl várt, ami a képen látható, de mivel az angol tudásom nem az igazi, a rajta álló dolgokat fel sem fogtam igazán. Örültem, mint majom a farkának, hogy van egy ilyenem, aztán megnyitottam a második linket, ahol fogadott a hideg valóság; a weblap tetején "Winners" felirat alatt négy alkotás, az egyik az enyém. Persze még itt is beletelt egy kis időbe a realizáció, végül azért csak-csak kíváncsivá váltam a "Runner-Up prize award" kifejezés jelentésére. Saját kútfőből a "Runner-Up" kifejezést "feltörekvő"-nek fordítanám, vagy valami hasonlónak, viszont több fordítót is bevetve, valami teljesen más jelentést kaptam. Ez az angol kifejezés kontextusfüggő jelentéssel bír és abban a szituációban, amiben most vagyok, ennek a jelentése "Második helyezett".

Hirtelenjében azt sem tudtam, mit szóljak, mit gondoljak. Már több, mint tíz éve művészkedek és eddig nagyrészt semmilyen elismerést sem kaptam a környezetem dicsérő szavain kívül, azonban mostanában kezdenek megszaporodni a hivatalosabb elismerések is. Ez egy olyan helyzet, amihez szoknom kell, akklimatizálódnom ehhez a térhez, mert a jövőben talán további, hasonló szituációkban lesz részem. Úgy érzem, hogy a tegnapi nap folyamán valami elképesztő, euforikus öröm lepett el. Nem volt elég a kellemesen sikerült, fárasztó nap a párommal, még estére ezt a hírt is megkaptam. Ezért most nagy örömmel osztom meg veletek a legújabb sikeremet 🙂