Vörös percek

Szellemek suttogják füledbe: állj!
De csak halványan hallgatsz rájuk.
Élve maradni, már régen csak fáj.
Nem beszélsz, nem hallgatsz rájuk.

Egyetlen kósza lélek csap arcon,
két karjával csontját törve, elmédnek.
Mégsem adja magát a parton.
Nem enged a kísértésednek.

Egy szalmaszál tartja lélegzeted,
de te csak futnál utána fejvesztve.
Nem számít hányszor folyik véred.
Rohansz, hogy tiéd legyen élete.

Végül már rég holtan, de eléred.
Átöleled, de rájössz: ő a gyengébb.
Védelméért, lusta tested feltéped,
majd őt helyezed magadnál elébb.