Vágy 1

Sivatag húzódik meg a távolban,
ahol csak homok és por száll,
két oldalán az életem van,
mert a vágy mindig középen áll.

Ott, hol hajók szelik a sárga tengert,
ott laknak a kétségbeesés szemei,
ahol a síró bánat halk tábort vert,
s a rosszindulatnak kinyúlnak kezei.

Szél fúj át ezen a kietlen tájon,
mi a jövőt vontatja magával,
merre megy a hajó, vajon,
azt ő dönti el karjával.

Egy hajó, mely vörösen ordít,
mi fehéren kong az ürességtől,
mely maga körül homokot pusztít,
mi kitörne szürke egységből.
Mégis az önkény börtönében,
a magány kikötőjében raboskodik,
be nem teljesült vágy vízében,
egymagában rabként szomorkodik.