Űr terem a fejben

Zúgó eső mossa vérrel
Ember semmit sem ér életével
Folyékony lángok tengere
Mossa a földet feketére

Bűnösök hada nyúl az égnek
Meredő vad ismeretlen testének
Otthont adó szerencsétlen
Felé emberben élő testben

Világnak vége kezdődik már
Önti el a földet a vad ár
Sírva menekülő, vértől vörös
Rohan el, pedig még dühös

Dühét ki nem adta
Békességét meg nem kapta
Mégis távozni kényszerül
Ismeretlen már a porban ül

Kifordítva nézi a világot
Életet s vidámságot látott
Majd fény szállt le, erre
A bűnöktől hemzsegő helyre

Törlés követi a halált
Felejtteti el a vad árt
Örökre tisztul az elme,
Csak amíg újra meg nem tette

Világ többé nem az, ami
Örökre megváltozott valami
Két emberrel kezdődik újra
Szűnik a megszállás súlya

Pusztítás hamvai újat szülnek
Emlékei embernek megszűnnek
Sötét hamu alól zöld látszik
Rétegek alatt fű virágzik

S ismeretlen új ünnepet
Már is a világnak kihírdetett
Majd dolga végezetlenül
Békességtől elmenekül

új hangok borítják a tájat
Vadat s háborút nem találhat,
Aki erre téved csak egyet lát
Békés ürességet, semmi mást