Törékeny

Szélesre tárt vörös üvöltés
Tördeli, szakítja széjjel, szétesés,
Embertömegekben hegyre rakva
Ordít széles mosolyú véres hulla

Látást mellőző néma fattyak
Lusta imák meg nem halgattattak
Sötétre festve a fehéret
Vörösre színezve magát a jeget

Sehonnan bűnösök karja nyúlik égnek
Kik eddig nem tették azok is égnek
Kifacsart tekintet mered hátra
Hova tűnt a szenvedésnek határa?

Mi az hogy fájdalom, nem tudom.
Hangok szállnak el véres hatalom
Kínzottjainak testébe vésett
Lyukból, kiknek teste égett

Kapu nyílik ott hol még szabad,
Hol az angyal még embert kínozhat
Test és elme a véksőkig harcolt
Érte, de már rég késő volt

Pokol is most fagyott sivatag
A földre szakadt a lángzuhatag
Lángol az eső a vörös égvől hullva
Kínjában esőtáncot jár a hulla

Már szörnynek sincs helye
Eljött a vég pusztító ereje,
Amit maga az ismeretlen idéz
Képzelt isten a földre néz

Nem látja képzelt teremtményeit
Csak magát a pokolt szó szerint
Pedig ez nem az, még közel sem
Kifordított fényben fordul a szem

Sötét lények gyalázzák a világot
Az ünnep három évnyi sötétet hozott
Ünnep melyet maga az ismeretlen adott
S célpontja pont effelé haladozott

Kifordított fény ideje lassan jár
Mindent elborít a vérengző, vad ár
S okádja magából a sötét lángokat
Megtörni készül a szilárd akarat

Akarat emberben vagy másban
Nem törhet meg a halálban
Élet mindíg volt, van és lesz
Hiába, bűnös nemzettség, mit tesz

Vég még mindíg nem következett
Ez még nem az mi következhet
Előkészület magára a pusztulásra
Vagy a törékeny élet felé mozdulásra