Tél érintése

Kint tomboló, forró, eleven
nyár táncol minden levélen
hozva a teremtő boldogot,
lenézve a pusztuló bolondot.

Bent a fagyott valóság stagnál,
feláldozott napokon ugrál
a belőle kitört lusta szörnyeteg,
befogadója kívülről beteg.

Kettészakadt lapok szülöttje
előtt vergődik hibás szülője
ostobán, tehetetlenül
csak vár, hallgat és ül.

Eldobott metsző fejsze nyele
vajon valaha hálás lesz-e
kihajított, szemét valójáért,
mit senki meg nem ért.

Hova haladnak az egy csordák,
mibe tartoznak az értelmi csorbák?
Mi átkozza a kívül állót ezzel?
Ki nyúlt hozzájuk fagyott kézzel?

Mit köszönhet meg bárkinek,
ha épp ezzel leli meg, lelkének
bántott valós birodalmát,
üres és száraz valóját?

Hol halkul a nyár szava?
Hol hallatszik a tél szaga?
Hol van innen a valós?
Mit képzel a tél most?