Sarokelem

Minden kirakónak kétféle eleme van;
a közepe és az őt körbe ölelő széle.
Mint fényes páncélú lovag, védem,
kezét fogom, kifelé kardom tartom.

Én, a férfi, a külvilág felé mutatott kéreg,
pajzsommal takarom törékeny felem,
de én is érzek. Vágyom rá. Vágyom a nőre,
kinek apró keze eltűnik hatalmas tenyeremben.

Nem vagyok egyéb, mint a felnőtt, az apa,
a szerető, a plusz egy gyerek, a lovag.
Míg külsőm sárkányokat írt ki, szörnyeket,
aljas népeket tapos halálra, belsőm sír.
Hiszen ekkor nem vágyom egyébre
csak egy szerelmes ölelésre,
mikor ellenségem tetemére lépve
önelégülten nevetek a halál szemébe.

Egy hercegnőt szeretnék,
aki türelmesen vár rám évekig
a toronyba zárva, sóvárogva.
Ártatlannak öltözve, egy meséből kilépve.
Mert meg akarlak menteni, legyen az bármi,
ami utadban áll, vagy kettőnkkel néz szembe.

Egy kislányt szeretnék, hogy játsszak,
hogy legyen, ki leül mellém mesét nézni,
és nem rest fogócskázni vagy őszintén sírni.
A rosszfiú szeretnék lenni, aki meghúzza a hajad,
aki kinevet, aki elveszi a játékod a játszótéren.
Újra gyermek, újra gondtalan, kegyetlen
és őszinte szeretnék lenni veled.

Egy tinit szeretnék, aki odavan a legújabb sztárért,
aki őszintén rajong és vágyakozik a szerelemért.
Hadd legyek én a sebhelyes rosszfiú,
aki elhódítja szíved arra a pár pillanatra!

Egy egyetemistát szeretnék.
Pornósztárokat megszégyenítő éjszakákat,
forró, gondtalan pillanatokat.
A vad csajt akarom, aki mögött a barátnői összesúgnak,
akit kurvának hívnak, mert tapasztaltabb.
Akit jobbnak hívhatok ennél, hisz ott, abban a pillanatban
a mennyekbe repít el, a hétköznapok elvárásokkal,
követelményekkel és pénzzel teletűzdelt poklából.

Egy huszonévest szeretnék.
A nincstelen álmodozót, aki elköltözne otthonról,
aki gyermek és karrier között vacillál,
aki rosszul, de szívből főz, aki tortát süt a szülinapomra.
A szép álmokat, helyes pasikról, szép házról,
a kertben futkozó gyerekekről és csodás életről
szőtt álmokat kergető naivot.

Az erőst, a függetlent, aki ha kell rendbe tesz.
A fejemhez vágja, ha nincs eléggé szeretve,
munkára utasít, ha lopom a napot és irányba terel,
hisz nem vagyok én erős. Csak ezt mutatom mindenkinek.

Egy anyukát kérek, aki hoz nekem enni,
mikor a munka után fáradtan esek össze a fotelba,
aki átölel, ha az élet nehéz, ha az ötletbe belebukom,
aki mindig szeret, bármit is csináljak.

Egy feleséget kívánok, aki kitölti a testemben az űrt,
akiért megéri küzdeni, aki úgy szeret,
ahogy én képtelen vagyok rá a kőszívemmel.
Aki minden faviccemen nevet, és feltétel nélkül szeret.
Hisz csak ő lehet a hercegnő, aki arra a darabra van nyomva.
Érte emelem kardom a sárkánnyal szemben,
fölé tartom pajzsom és este vele osztom meg az ágyam.
Tőle szeretnék gyermeket, őt választom anyának.

Férfi vagyok. Nőre vágyom.
Arra, aki mosollyal köszön,
csókkal búcsúzik, és
ölel, hogy szét ne hulljak!