Részek

Hideg vesz körbe azon a helyen,
ahol a gondolat uralkodik felettem,
ezen az ótvar magas hegyen,
mert két lábamat megettem.

Járni nem tudok, csak agyalni
valamin, ami talán értelmes,
talán hagy élni, vagy halni,
de mindenképpen érzelmes.

Elvesztettem két lábam a hóban,
mikor ide felmásztam naivan,
mintha éjszaka úsztam volna tóban,
követve egy távolodó fényt aktívan...

Az önvád emészt engem lentről
felfelé haladva a maradék testemen,
míg az érzelmek borítanak fentről,
elemezve minden apró tettemet.

Ráng mindenem, ahogy itt ülök
a hegy tetején, magányban, egyedül,
mert néma vagyok, és levegőt ütök,
sikolyok táncolnak bennem legbelül.

Két "Miért?" járul elém a lábaim képében,
hírt hozva más hegyekről és völgyekből,
de hiába mondják; lássam az eget kékében,
mikor szívesebben innék inkább könnyekből.

Helyükre mennének szívük szerint,
csatlakozva törzsemhez, mi húzódik
odébb a hír hallatán, mikor érint
a fájdalom és a tudat felfelé kúszódik.

Egyszer talán visszajönnek hozzám,
vagy növesztek újakat, hogy mászhassak
tovább, mert a terhemet magammal hoznám
mélyen a tóba, hogy egészemben ázhassak.