Ötórai fenevad

Tömött jármű gyomrában utazom,
mint lötykölődő izzadtságszag,
kapaszkodok egy kézzel azon,
amin lassan rúdtáncol egy tag.

Ide-oda húzogatja,
pedig nem fallosz;
tenyérét mozgatja,
nem áll a falhoz.

Összekent tárgyak között
a levesre emlékeztető levegő,
ezekben a zugokban megkötött,
nyomokban forrón kevergő.

Okádik ez a hosszú lény,
embereket eszik, öklendezik,
ők pedig szomorúak, ez tény;
bár van, aki örvendezik,
ez ritka egy megfigyelés erre,
mert a magukba temetkezettek,
állukat teszik a zsírtól puha mellre,
mi keveset mozog, szemük erezettek.

Fényt is ritkán vagy túl gyakran látnak,
mégis az anyuka, ki most rám bámul,
olyan erővel teszi, mely a fémet löki a hátnak,
a lelkem ettől az élménytől hitetlenkedve ámul;

még sosem láttam farkast ilyen közelről.