Önszörny

Egy fa szeme bámul rám le az égből,
a testem hevesen ég fel a földről,
nem kérek én, nem élek követelésemtől,
önmagam tragédiája leszek jégből.

Mit teszek, az nem egy angyalnak vérét kívánja,
hadak esnek majd el tollam alatt, míg szárnyalok,
majd borzalmakat hallok, míg az öröm kivájja,
kitépi gyermeki énem, mert álarcokat árnyalok.

Fogom a hősöket, kik megcsonkultak értem,
letaszítom életüket, feldarabolom kedvüket,
míg mindenüket lassan meg nem értem,
majd fogom kezüket s kicsavarom nedvüket.