Maszkok alól

Démon vagyok, hisz a pokolból jöttem,
karjaim sátáni ivadékok, eszem egy bukott istené,
fagyott világomba kéken izzó tüzeket öltem,
testemmel közeledtem a kezdeteim felé.

Szavak akadnak meg a fuldokló torkomon,
karmaimmal csak a bőrömbe tépek,
fájdalmat ordítanék, vöröset a falakon,
de szárnyaim még mindig épek.

Acéltokba burkolva a világomban,
elzárkózva fagyott folyamok tetején,
ülök, állok és fekszem magamban,
de már sohasem úgy, mint az elején.

Hibáztam, de kivágom magamból,
a bestia többé nem emészti belsőm,
nem beszél már a talpam alól,
ráhullatom méreggel teli esőm!