Magyarország

Szobrok szeméből könnyek hullnak
Régi igazságok megfakulnak
Fáknak törzséből szemek nyílnak
Átázott falak utakat mutatnak

Helytelen helyet teremtett
Hangyákat kék tűzzel etetett
Vas szívek hangjukkal ölnek
Népeket szavaikkal meggyötörnek

Feketén égő lámpák mutatják
Szobrok acél vérüket kutatják
Fáknak gyenge testében láng gyúl
A földre kékes véreső hull

Rossz utakon büszkén járva
Nagyok által erősen kihasználva
Lapokra írt keserű betűket
Földig hajtva szomorú fejüket

Halvány idézet omló falakon
Keserűen ül lángoló padokon
Elítéltetett a gyermekét mentő
Szobrok sikolyától hangos az erdő