Magány

Fa alatt ülök egy kis szigeten, előttem egy kontinens, de nem érem el.
Itthagytak egyedül, engem, a hosszú napokat számolva már sosem nézek fel.
Magamba tekintek, s gondolok gondolataimból épített várakra,
csak orrom alatt mormolok, de nincs válasz imáimra.

Képeket festek és magamtól rettegek, mikor nem álmodom.
Félek a valótlan valóságól, mert az árnyékom a társaságom.
Ezért más szigeteket képzelek, mik kontinenst alkotnak.
Egyszer talán fellélegezhetek, mert valóra válnak.