M Béke

Ahogy kint a béke, úgy bent a pokol tüze simogat,
miközben rohanok a szürke napjaimat balról előzve,
mert az élet minden pillanatban akadályt tartogat,
ezzel a legyőzhetetlen unalmat messzire elűzve.

Gondolatok pattognak bennem fénysebességgel,
ahogy próbálom megfejteni a megfejthetetleneket
egy bennem egyáltalán nem létező képességgel,
ami feldolgozná a nehezeket, az elfeledhetetleneket.

Két sort leírok, miközben sikít a belsőm,
zokog az énem, befordul az egész lelkem
egy sarokba, melyet alig vesz fel a külsőm,
így kell minden egyes nap reggelén kelnem.

Ez egy időszak, egy szakasza az életnek,
nyugtatom magam a belső hangommal,
de vajon tekinthető-e a semmi, ételnek,
ha magam gázolok át a konyhámon a tankommal?