Kiút

Pokol nedves szirmai táncot járnak
Üres ostobaságok magyarázódnak
Vértől száraz szemek lefelé látnak
Üresen tátongó mély sebet találnak

Ne kérdezd tőlem mit tégy ez ellen
Nézz magadba őszintén, mélyen
Lásd meg mi lett a kisgyermekből
Ki maga köré várat épít könnyből

Ne bámuld a múltad, tanulj belőle!
Mentsd meg a szánalmas jövőd végre!
Körülötted élőket már könnyen elfeletted
Bölcsességek süketen szállnak melletted

Fejed felett esőfelhők sorakoznak
Szeretteid könnyei öledbe hullnak
Keserves életedet már feladtad?
Ne sajnáltasd látványosan magad!

Sötét utcán tátongó üresség végén
Messziről jövő törtsugarú fehér fény
Szobrokkal övezett véres folyosó tetején
Gerendák közt meglapuló csalfa remény