Két pokol létezik

Pokolban élni egyet jelent a napokkal,
melyek sosem nyugszanak le, sem kelnek fel,
egyet jelent a "kapokkal" és a "nem kapokkal",
azzal, hogy innét soha sem mehetek el.

Azt látni, ahogy a testemen a sebek forrnak össze,
a bőröm egyre inkább elváltozik a fehérből életté,
a testem részei visszatérnek...

Majd megpillantom a távolban, az erdő mélyén őt,
egy monokróm helyen, a lila bőrével tündökölni,
de lelke széttörve, darabjainak száma akár öt,
vagy annál it több, mely másokat már meg tudna ölni.

Ő nem ép, ő más. Ő hozza a tavaszt, de neki...
neki nem hoznak virágillatot soha, így döntöttem:
leszek én az ő meleg otthona, leszek a rózsája,
így magamba az összeragasztásának célját öntöttem.

Azt gondolom; aki így táncol abban a sötétben,
aki így él abban a börtönben, attól eleget vettek el,
Feltörném láncait, hogy ne álljon többé sörétben
ezen a vadászmezőn, és büszkén nézhessen fel.

Leszek én az otthon, leszek én a világ kulcsa,
ki nyitja azt, ahol a mindennapokban élni,
és nem pedig valamiféle módon furcsa
tengésben vegetáló létezést érdemes vélni.