Hang

Mikor elhalkul a világ, a fény csendje villan,
egy kézzel, egy szívvel a test megroppan,
egy szál fehér virág, csak lassan nyílik,
száz évvel, egy darab egy kirakósba illik.

Hópehely száll alá, az idő csendben áll,
hideg lepi a tájat, hol a fal sem máll,
térden színt vallá s megérkezik,
lassan oda tart, ahol még létezik.