Ha én jövök velem szembe

Az igazi őrület, ha a lábatlan szék egyszerre lebeg és áll,
rajta a remény trónol, minek agyából kilóg a kétely,
szeméből visszasejlik egy széles, izomtól duzzadó váll,
mely minden súlyt elbír, de valójában ő csak egy székhely,
otthona a folyton táncoló démonoknak, betegségeknek.
Nevük szitok, testük szmoggal telített egyszerű levegő,
létezésük minden vallásban s hitetlenségben eretnek,
lényük összességében olyan, mint vígan lebegő,
álló szék, melyen a hit ül magába roskadva.
Meghasonlott lényként nem tudja, hogy hol van,
hiszen nincs is, csak magával vonul hadba,
holott tudja jól, hogy igazából hontalan.