Fáradt és fél, szorong

Ha nem jönnek szavak az álmokra,
azok virágként sorvadnak halmokba.

Koponyák csattognak a sötét fűben,
ahogy egy grafitrudat fűznek át a tűben.

Hogy nem hallja apád a sikolyát,
mikor magában hajtja a rigolyát?

Az a szokás, a fák alatti fűben,
egy rongyos cérnaszál, a tűben.

Oszthatatlan és menthetetlen,
megértetlenkedhetetlen.

A szavam a ziláltságom,
a nyugalom a kívánságom.
Ahogy mások azt mondják:

.
.
.

Nem mondják.
Senki sem mondja.

Édesített cukormázzal leöntött tökéletesség a kenyerük,
míg mások a keserűséget ecetezve élnek magányban, egyedül,
majd magukra zárt cellájukban hiába tartanák tenyerük,
mellettük már csak a halott magány árnyéka hegedül.

Kéz a kézben,
szó a szóban,
sav a savban,
meginni és elfelejteni az életet...
Ez itt a probléma feje.

Ez nem alkohol.