Csak egy kicsit...

Sötétben lakom, az éj az én táplálékom,
hazudok s alszom, álmodom a kételyeket,
lélegzem a félelmet, fantázia az én játékom,
a gond mind eltemet, míg hátulról látom a fejeket.

Bőröm egy magányos sziget, súlyos sziklákkal,
mit a nap melege éget, hullámverésbe űz,
lábnyomok alá emel, hogy alant legyek cápákkal,
mert egy tenger terel, míg bennem pusztít a tűz.

Vas mered a csontomra, körök vesznek körbe,
inda szorul torkomra, mikor ropogok a mozgásban,
súlyok húznak lefelé, minden egyenes görbe,
kés bámul belőlem kifelé, minden marad forgásban.