Bent bennem

A fejem zúg, a testem gyenge,
a kezemben tartom a világot,
az húzná le a karom lentre,
másikkal fogom a virágot,
mely egyre nő, növekszik
bennem, belőlem, szirmokat hajt,
mik minden rezzenésre hullnak.

Egyszerre kellene nyugodtnak lennem,
mikor a feszültség rázza a lelkem,
és vidám, energiától kicsattanónak,
mégis szoborként álló vigyázónak.
A virág nem beszél, nem bánt, nem óv
lassan nő, nő és nő, és tovább nő
továbbra is ugyanúgy nő,
ahogy eddig, ahogy ezen túl.

Minden pici mozzanat, mely a világot rázza
a szirmokat veri.
Azok hullnak, de új nő helyettük,
míg az utolsó le nem esik.