Arra ->

Lassan közelednek a téli fuvallatok,
ahogy hó lepi a tájat fehér leplével.
Még sokáig egy helyben maradhatok,
mert a hideg tart engem kezével.

Fehér, széltől kiszáradt tenyere hajamba túr,
fejbőrömet simítja ide, oda. Fejem bólogat,
ahogy lökdösi. Nyakizmaimban úgy feszül a húr...
Bárcsak elpattanna ez az ócska gondolat!

Szemem fel-le cikázik, bőröm gyűrődik,
ahogy alányúl ujjaival, s meg-megérint.
Koponyámon futnak ujjai, oda űződik,
ahol a gondolata is meg-megrémít.

Nyekereg, el-elakad, csúszik keze
a fehér csont varratain lassan járva.
Az embernek ezt fel sem fogja az esze,
az ilyen gondolat szörnyű és árva.

Hó lepi hajam, hogy eggyé váljak mindennel.
A szél élesen fúj, arcomat tépi. A hideg tart.
Nem értem, hogy mit akar mindezzel,
de lilásra fagyott körmeivel csontomba mart.

Recseg, rezeg, belülről hallom, míg bólogatok.
Szemem már rég nem követi a tájat, csak lötyög,
míg magamban, lassan ósdi imákat mondogatok.
Hallom, ahogy kifolyó nyálam vissza szörcsög.

Sikamlós csúsztatások, átrendezett áramkörök,
tátogó száj, szabálytalan légzés. Kihagy a kép.
Nem értem, nem érzem, csak hátra dőlök,
fejemben hallom, ahogy ujjong tőle a nép.

Már csak a virágos mezőt látom, és az őröket,
ahogy belépésre buzdítanak a határában.
Hölgyeim és utaim, köszöntöm önöket!
A Life show mai adásában...