Alkony

Őszi szél sarlókat fúj
Ősi cellón rezdül a húr
Szomorú, komor, gyönyörű,
Zenéje lelki eredetű

Ősz, mint szimbólum
Mutatja lassú elmúlásom
Kürtöli széjel a világba
Lassan zeng múlás dallama

Lehullott száradt, sárga levelek
Helyükön csak árnyak teremnek
Bukás szaga száll lassan
Fehér maszk feszül az arcban

Eltakart lélek esetlen,
Nem marad meg a kezemben
Törött mivoltát leplezné,
De fél teste a ragasztóé

Hó kezd szállni szemek előtt
Levelek szomorú sorsa eldőlt
Cselló szomorú dala is hallgat
Szomorú dallam hótól eltakart