A gazdag

Milyen fontos e keringő, melyben
az asztalok félretolva várják,
hogy már semmi se maradjon egyben,
és az ablakokat szélesre tárják!
Hol szenvedély ég a szemekben,
és pompa folyik kifelé az erekből,
hol verik a pénzt a vagyoni terekben,
és soha nincsen elég ezekből.

Körbe járnak a szereplők, csúf táncukkal,
így belengi illatuk a félretolt báltermet,
de soha nem veszik körbe egymást magukkal,
csak keresik tovább az óriási ezüst eret,
mi sosem látott vagyont adna nekik,
míg ők vakon arra késztetik magukat,
hogy a szegény adjon, kinek erre nem telik.
(Hisz ők azok, kik reggelire eszik az agyukat.)

Mikor a tánc már nem létük,
és karjukat magukba törték vissza,
nincsen többé semmilyen tét’ük.
Olyanok, mint a vámpír, ki őket issza.
Bár már öregek és rondák,
mégis elegánsan, büszkén állnak,
és mindenkinek a szemébe mondják;
ők, maguktól soka el nem válnak!