2021.07.08.21:33:22

A porcica sütkérezik a fényben,
hol a Nap, hol a Hold melegíti,
fürdik mindannak a tényében,
hogy őt ez a kettő kerekíti.

Formája egyre gömbölyűbb,
szőre fényesedik a nyelvétől,
ő maga, egyre gyönyörűbb,
már nem fél a fésű nyelétől.

A szél odébb kapja; csillagfénybe.
Dorombol neki szorgalmában,
de a keserűség csillan ténybe,
sötét zúdul rá morgalmában.

A fények hirtelen alszanak,
egymás után vesznek messze,
az árnyak folyton felé tartanak.
Ez bár a feledésbe veszne!