Fejben

Oldalakra nyílnak a kék szemek,
hol elkapnak a vad üvöltő szelek,
majd rángatnak dobálnak,
hogy ne halld mit látnak.

Tűzben égnek a kék szemek,
mint szobroknak szörnyű teste,
hol a por csak bőr elvek
és szürke észért szakad le.

Tizenkét szem jelen meg,
mint szobrok teste, oly hideg
s kemény, mi folyik előre,
hogy ne mehessen ki az esőre.

Égő tekintet borítja lángba a követ,
égeti, olvasztja, follyon csak vissza,
oda űzi hol volt előtte s nevet,
majd oldalakra zárul, hogy a gondolatot akassza.