Karanténmentes világ 5. rész

A kőlépcső, amin felmentem, sokkal idősebb nálam, de még Made in China embereinél is. Ezt még egy olyan ember építette, aki természetellenesen ragaszkodott egy számára érthetetlen dogmához. Épp ezért gigantikus kőkupacokat hordott össze templom néven és úgy gondolom a gótikus építészetnek nevezett műfajban érték el ennek a technológiának a korlátait. Elképesztőek ezek a mérhetetlenül terebélyes és félelmetesen magas épületek. Hallottam róla, hogy Made in China emberei is létrehozták a maguk késői katedrálisait acélból és üvegből, viszont a felhőkarcolónak hívott próbálkozások ma már mind a talaj részét képzik. Olyan művelhetetlen területek lettek, amik a mai kor emberének csak terhet jelentenek. Az a civilizáció bűnös volt. Sem elődjét sem utódját nem tisztelte, sőt, még magát sem, ezért annyira érdekes számomra, hogy kutatni akarjam.
A mitológus egy fura szerzet, a toronyban időzik naphosszat, olvas és olvas és olvas, amíg le nem megy a nap. Nyáron nagyrészt egyáltalán nem látjuk, mert ki akarja használni a világosságot. Ő inkább akkor jön elő, ha még nem álmos, de kint már sötét van. Télen a legaktívabb a közösség szempontjából, mert ilyenkor körbejárja az itt élők lakhelyeit és elbeszélget velünk vallási ügyekről. Tulajdonképpen nem ismerem úgy, mint ember, ezért kissé tartok is tőle. A gesztusai, szavai, tettei alapján sem vagyok képes behatárolni, mire, hogyan reagálhat. Igen, mondhatjuk, hogy félek tőle, hiszen ő egy ismeretlen.
Az ismeretlen jelzőt olyan emberre aggatjuk, aki feltehetően nem rossz szándékú, de lehetetlen megjósolni a reakcióit, tetteit és mondandóját. A mitológusunk szinte mindig váratlan módon viselkedik, ezért lett ismeretlen. Ez a fogalom Made is Chinában ironikus módon ismeretlen volt.
Mire végre felértem, már a magasságtól való félelmemet a tőle való félelmemmel kevertem össze és talán az utóbbi jelentette a nagyobb problémát. Megtorpantam, mikor az ajtaja elé álltam. "Vajon a fejemhez vág majd egy könyvet, vagy örömében a nyakamba ugrik és megcsókol?"; ez a gondolat futott át az agyamon. Már épp kopogni készültem, mikor egy hang szólt:

Meglepődtem, de nem tétováztam tovább és benyitottam. Majd megpillantottam a szoba túlsó felén gubbasztó Pihét, ahogy, nem meglepően, egy nyitott könyvet tart a kezében. Valószínűleg hasonló arcot mutathatok én is, mikor az olvasásban megzavarnak...

A cipőm sarka árult el. Furcsa belegondolni, hogy régen nem a férfiak hordták a magassarkút, hanem a nők. Persze más formában létezik ma, de ettől függetlenül nehéz megérteni, miért alakult ki ez a szokás. Sokkal praktikusabb a mocsokban úgy gázolni, hogy az ember talpa el van emelve a talajtól.

Egy gondolat fogalmazódott meg bennem: Egy ideig itt leszek.