Az erkélyember

Kiss János és felesége, Kiss Jánosné Szabó Rozália Valéria, akit mindenki csak Rozinak nevez hosszú nevének problematikus kimondása okán, egy átlagosnak mondható hétfő este a televízió hosszas bámulása során süppedtek el az ülőgarnitúrában. Koratavasz lévén, már sötétség lepte be a belvárosi ingatlan ötödik emeleti lakásának ablakait, melyeket a közeli kandeláberek sárga fénye nyomott el, ezzel világosságot teremtve annak a háromrétegű plexinek a felületén, melyet nem takartak el a redőnyök, mivel a házaspár kifejezetten feleslegesnek tartotta, a sötétítést alvás előtt megoldani. Őket nem zavarta, ha a szemben lévő tízemeletes acélból és üvegből felhúzott iroda, üres helyiségei bámultak be az életükbe, ezért aznap sem tettek ez ellen semmit. Az úr kétezer-harmincötödik évében, március huszonkilencedikén, tizennyolc óra harminchat perckor egy kopogás hallatszott az erkélyajtó felől. A bent terpeszkedők közül először a nő pattant fel hisztérikus pánikba esve, hangos sikolyok kíséretében, majd a férj összerezzenve ettől, értetlenségében és fél szívrohamában tekintetét hirtelen átfordította arra a pontra, amerre asszonya meredt halálfélelemmé kövült arcával. Ekkor a Kiss János a kanapé másik oldalára katapultálta magát a másodperc törtrésze alatt, a vérnyomása pedig olyan magasságokat kezdett ostromolni, melynek láttán egy kardiológus azonnal szentségelne és röptében írna fel csökkentő szereket.

A sokktól ledermedt asszony a sarokba száműzte magát, míg próbált mindenbe kapaszkodni, amit talált, de pusztán a falat és a mozdulataival becsapott ajtó lapját érintette. Az alsó szomszéd pár másodperccel később felkopogott egy szerszámnyéllel, majd ordítása, áthatolva a mennyezeti vakolaton, a tizenöt centiméter vastag vasbeton födémen, majd Kiss János bérleményének egyéb padlórétegein, annyit kommunikált; kuss legyen, bazdmeg. A kedves lakóközösségi tag kedves reakciója nyomán a házaspár szívverése ismét kihagyott egy kissé, majd pár másodperc elteltével mozdulni kezdtek. Először a férj esze ért vissza testébe, minek köszönhetően a gondolatai rendezettsége ismét erősödésnek indult. Ugyan nem fogta fel a helyzetet teljesen, viszont a kérdések, melyek a „mi?”, „hogyan?”, „ki?”, és a „miért?” lehettek abban a pillanatban már formálódtak szürkeállományában. A televízió eközben arról tudósított, mekkora problémát jelent az elharapódzó infláció, melyért természetesen a nyugati LMTQIA+ aktivisták tehetnek. A média által rendkívül jól felkészített férfi és nő erkélyén egy férfi állt, akinek jelenlétét úgy kommentálta Kiss János, hogy:

Nem tartózkodott senki sem a szobában kettejükön kívül, illetve a készüléket irányító algoritmuson kívül tényleg senki más nem tartózkodott a szobában. Kiss János, Kiss Jánosné Szabó Rozália Valéria, az algoritmus és az okostelefonjaik kémszoftverei együttes erővel néztek szembe az érthetetlen módon, az erkélyre került angolul beszélő férfivel, akinek legalább olyan ijesztő helyzettel kellett megbirkóznia, mint a bent lakóknak. A férfi, a nő, az algoritmus, a kémszoftverek és az őket lehallgató közös képviselő mind reagáltak az eseményekre. Barna Mihály, közös képviselő úr, aki történetesen egy médiatanács tagja a sok közül, úgy döntött, hogy az asszony lehetetlen kijelentésével együtt továbbítja a történteket a felettesei felé. A modern technológiának hála, a gyors emberi reakció, gyors tájékoztatást eredményezett, így a szobában tartózkodó két embert a készülék képernyőjén megjelenő újabb hír tudósította egy igen csak aggasztó és meglepő jelenségről, melynek keretein belül az ellenzék kirendel meleg férfiakat idős házaspárok mellé, azok érzékenyítése céljából. Az algoritmus csodálatos működését mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a másodperc tört része alatt talált megfelelő videó anyagot, melyen bemutatta, hogyan kerül egy LMBTQIA+ személy azok erkélyére, akik nem töltötték ki az online konzultációt, mely az érzékenyítés elhalasztására, esetleg megtagadására adna lehetőséget. Ennek hiányában akár erőszakkal, de a kirendelteknek érzékenyítenie kell a nyugdíjasokat.
A házaspár döbbenetében szentségelésbe kezdett, bár ez leginkább Rozi szájából hangzott el ilyen formán:

A férfi összerezzent, mire a padló alól ismét koppanások hallatszottak fel.

- Te kaptál ilyen szart? – reagált a férj.

- Nem.

- Ne hazudj! Biztos, hogy elfelejtetted kitölteni! Most miattad leszek ilyen! – hangzott el a szájából düh és pánik formájában, ahogy a kinti férfire irányította mutató ujját.

[justify]Ezt követően a nő az első olyan tárgyat, melyet szemeivel megpillantva, mozdíthatónak ítélt, felkapott és a megfelelő röppályára állított a másik két ember irányában az összetöréshez, mit hangos véleményformálással próbált elkendőzni.

Az érzelmektől fűtött helyzetben először visszadobás következett, melynek során a másik okostelefon tönkretétele történt meg, majd egy újabb tárgy kelt szárnyakra és a páros verekedésbe keveredett, melynek végül egy eszméletét vesztett Kiss János lett a végeredménye. Rozália pánikba esett, ahogy ott maradt egyedül, hiszen már Barna Mihály nem hallotta őket, a lehallgató készülékek eltörése okán, és a lehallgatás sem történt meg, ezért a médiatanács sem jelezhetett az algoritmusnak, mely egyébként szintén működésképtelen állapotban hevert a padlón, az összetört televíziónak köszönhetően. Nem értette a helyzetet. Élete során ennyire még sosem volt egyedül a gondolataival. A nőt düh és kétségbeesés kerítette hatalmába.

Az erkélyen ragadt angolul beszélő külföldi ezután arra a meglepő történésre lett figyelmes, hogy a nő elrohan kitörését követően olyan fejvesztett tempóban és mozdulatokkal, mintha az élete múlna ezen. Majd csörömpölés hallatszott. Eközben folyamatos kopogás háttérzaja töltötte meg a teret az alsó szomszéd ingerültségével átitatva, hiszen ha megfelelő erővel nyomatékosítja szomszédjai számára a kezében elhelyezkedő szerszámnyél létezését és természetesen a hangoskodással szemben érzett ellenérzéseit, akkor majd a többi lakó valamilyen formán megnevelődik és csendben maradnak. Természetesen a szép szavak ezúttal sem maradtak el, szállt a levegőben a „csend legyen már bazdmeg!”, „kussoljatok már!”, „kussolj ribanc!”
Az asszony belépett a szobába egy nagy konyhakéssel a kezében, és lassan sétálni kezdett az erkélyajtó irányába. Útja során bárminek nekiment, ami egy kicsit is az útjába keveredett, így odébb rúgta férje papucsait, megtolta a kisasztalt és rálépett a tehetetlenül fekvő, eszméletét veszített Jánosra, hogy abban egy nagyot essen. A főételek alapanyagainak felszelésére alkalmas, jelen esetben ideiglenesen önvédelmi fegyverként alkalmazni kívánt séfkés kiesett Rozi kezéből, és egészen addig csúszott, míg el nem érte a külső fal egy olyan szegletét, ahová a nő tartott korábban. Az erkélyen ragadt ember, tág pupilláival az eszközre meredt, majd a feleségre, majd az eszközre, majd a feleségre, megdermedve várta az események folytatását. A nő, nehézségek árán talpára állt, orra vérzett, karja eltörött és vérzett, egyik lábára sántított, mintha a combcsontjával problémák adódtak volna az esés következtében, azonban a célja mit sem változott; tovább haladt az idegen irányába, felvette a korábban elejtett tárgyat, majd ajtót nyitott.
Egy súlyos sérülésekkel ellátott, de még lélegző férfit találták a ház előtt, egy másik holttestétét annak az ingatlannak az erkélyével határos szobájában, ahonnét az előző kizuhant. Utóbbival szívroham végzett, melyet a megnövekedett stressz okozott, illetve egy nőt fedeztek fel a helyszínelők, miután az alsószomszéd csendháborítás miatt kihívott rendőrei jelentették a látottakat. K. J. Sz. Rozália Valéria az erkélyajtóban feküdt, és élete végét az az esemény okozta, mikor a dulakodás során emberfeletti szörnyetegként, sérüléseivel mit sem törődve, kilökte a megszurkált, angolul beszélő úriembert, aki valamilyen oknál fogva az erkélyen tartózkodott, majd ennek következtében Rozália, egyensúlyát vesztve hátradőlt, és nyakával landolt az erkélyajtó magas küszöbének élén.
A kedves alsó szomszéd a médiának tett informatív nyilatkozatában, melyet az okostelefonján keresztül történő lehallgatás és Barna Mihály, fültanú, megerősített, „végre megdöglöttek ezek a buzik”.