Rekordok és érdekességek

“Ez a történet ott kezdődik, ahol más történetek általában befejeződi szoktak, méghozzá nem is kicsit a végén, hanem inkább nagyon, mert ez maga egy hosszú mese arról, hogyan esett meg az életével az, amiben ő már többé nem ő, hanem egy árnya, vagy valamilyen olcsó mása önmagának, ahogy kiüresedett, ahogy a mindennapjait lekorlátozta olyan tevékenységekre, melyek soha sem voltak rá jellemzőek, de olyannyira, hogy nem sajnálta a szavát az ezekkel való nemtetszésének gyakori kifejezésére, vagyis, hogyan lett egy fotósból olyan ember, aki a monoton adminisztratív munkákkal foglalkozik a kreativitása megélésének teljes hiányában, vagyis elmerülve egy olyan óceán fenekén, ahol az ég, melyen addig szárnyalni próbált, ma már egyenesen elérhetetlenül messze került, mind szellemi, mind fizikai értelemben, lelkileg pedig talán még annál is messzebb, mert megismert valamit, majd megismert valakit, de ez a valami és ez a valaki, nem pontosan az, amivel az életét töltenie kellett volna, ha arra lehetősége adódik, hanem inkább egy olyan dolog, mit figyelmen kívül hagyni lett volna szerencsés az esetében, mivel ide mindig felkészülten érkezett emberek kerülnek, hol készen arra, hogy alávessék magukat, hol pedig arra, hogy uralkodjanak valaki vagy valakik felett, ahogy azt épp a kedvük tartja, ő viszont a felkészültség teljes hiányában egy teljesen bizarr helyzetnek köszönhetően belecsöppent abba a világba, ahova a fotózás vitte, majd abba, ahol elhagyta ezt a szenvedélyt és tovább kényszerült állni a pusztára, a sivár és egyhangú, de unalmasnak éppenséggel nem nevezhető világba, amibe az a bizonyos dolog ismerete, és annak a bizonyos személynek a képzelete repítette el őt, egészen a mai napig, mert a mai különlegesnek bizonyult, ahogy egy mozdulattal elővette a fúróját, hogy egy kampót rögzítsen a mennyezetbe, majd egy erős mozdulattal felfelé tolva annak a vasbeton födémnek csináljon nyílást, melybe szigorúan tilos lenne, azonban őt ez már cseppet sem érdekelte, mert elege lett a szabályokból, és azok betartásából, így elhatározta, hogy a szabályokra szabályokkal fog felelni, és a lelógó kampót egyenesen annak a pár évnek a megbosszulására akarja használni, amit attól a személytől folyamatosan kapott, még akkor is, mikor menekülni kezdett, még akkor is, amikor öngyilkossággal fenyegetőzött, sőt még akkor is, mikor azt a szeme láttára próbálta kivitelezni, de azt a személyt az ilyesmi egy kicsit sem hatotta meg, sőt kihívásnak tekintett, majd még inkább azt művelte, amit nem szabadott volna egy emberrel, vagy éppen akkorra már inkább egy emberi ronccsal, a békén hagyás viszont nem opció abban a közegben, ahol ők ketten léteztek, vagy úgy talán ő és ő, mert az ugyan túlzás lenne, hogy ők ketten tették ezt; sokkal inkább az a nő, meg az a férfi, az a roncs, az a kifacsart ember, aki a végére, vagyis mostanra, már embernek nem nevezhető szörnyeteggé érett, ami nem érzékeli a valóságot, csak azt, ami előtte áll, ami előtte lélegzik, és előtte ölt testet a létezésben, ami viszont igazából egyetlen egy objektum a valóban, méghozzá az a bizonyos nő, aki elérte a szavaival korán, majd elérte a tetteivel, aztán a szavai és a tettei már egybefolyva egy hatalmas ördögi körben egyre mélyebbre húzták le és tekerték meg a lelkét, hogy egyre jobban hasonlíthasson egy háztartási gépre, ami főz, most, takarít, kiszolgál, majd ha épp arra van szükség mindenét áldozza fel a másikért, pusztán annak reményében, hogy az nem kap ismét egy jól irányzott pofont jutalmul az igyekezetéért, hogy nem alázzák ismét porba, vagyis alázza porba, mert porba alázta, nem is egyszer, vagy kétszer, inkább háromszor, mely számot tetszőleges „n” változóval megszorozva talán közel kerülhetünk az igazsághoz ezzel kapcsolatban, minden esetre senki sem tudja, talán ők maguk sem, miket szenvedett el a férfi a nőtől, és miket a nő a férfitől, mert ne higgyük, hogy bármelyik kizárólag szent vagy kizárólag démon, ők ugyanis mindkét tiszta fajnál elvetemültebb létforma tagjai, méghozzá emberek; azok a lények, melyek nem restek egymás meggyalázására a szeretet nevében, vagy a szerelemében, így ők ketten sem különbek, pusztán annyiban mások, hogy míg egyikük egy pár tűsarkú csizmában és tetőtől talpig latex borította testtel, szinte meztelenül feszített, addig a másiknak ruha sem mindig jutott, ellenben nagyon színesre vert bőrével egy karneválon felléphetett volna sok esetben, pusztán, mint a meggyötört embert eljátszó felvonulási kellék, mert ő ekkorra kelléknek számított, egy háztartási gépnek, ami nem egyéb, mint a fúrót tartó felfelé nyomó erő, még ebben a pillanatban is, ahogy a második kampót rögzíti fel annak reményében, hogy a párja, vagyis az a bizonyos nő, ma este nem józanul érkezik, hanem leginkább teljesen eszméletét vesztett részegségben tántorog fel a lépcsőn abba a kicsi lyukba, melyet panelnak hívnak, és mely olyan sokszor okozott kellemetlen meglepetéseket mindkettőjüknek, de mégis ezt tudták az otthonuknak nevezni azzal ellentétben, ahova rendszeresen le kellett járnia a férfinek, aki ezért egyrészt dühöt, másrészt örömöt, vagy valamilyen reményvesztettségben a tükörképeként megjelenő dühöt érzett magában, ahogy oda száműzve egy-egy alkalomra elgondolkodhatott a bűnein, amiket néha elkövetett, máskor pedig nem, azt viszont biztosan tudta már, hogy a mai napon azokat az alapos tervmorzsákat, melyeket az együtt töltött idejük alatt sikerült összeeszkábálnia egyetlen nagy és átfogó tervvé, végre akarja hajtani, ezért a kampókra karabinereket akasztva jól visszahajtja azoknak a végét, nehogy kiakadjanak ezek a kis fém rögzítések egy kritikus pillanatban, ami nem lenne szép, hiszen erre várt a férfi már nagyon rég, sőt nem csak erre, hanem annak az édes pillanatnak a zamatára mely hamarosan bekövetkezett, ezért a két pontot elkészítve, melyre a szekrényből kivett láncok végét teszi majd, és oda kényszeríti a nőt, ahol az lenni normális esetben nem akar, lefürdik a lehető leggyorsabban, és átöltözik abba a ruhába, amit annyira szeret látni rajta ez a nő, és vár; vár, mert várnia kell, ahogy várt évekig, amíg szép lassan megfogalmazódott benne ez a terv, és évekig, míg egyáltalán elhatározhatta magát, annak a tudatában, hogy, amit tesz, annak nem lesz szép vége, de annak már most sem szép a formája, hiszen ő az a forma, meg persze ez az elcseszett kapcsolat, melyben léteznek jelenleg is, és ami nemsokára a vég ocsmány formáját ölti, de előtte minden kis gondolaton átfut a férfi, mely szükséges a terv kivitelezéséhez, nehogy egy apró kis hibán csússzon meg, majd bukjon akkorát, mely már végérvényesen eltaszítja őt a valóságtól, melynek most is éppen csak a peremén táncol azzal, hogy cselédnek öltözve egy kést rejteget a közelben, ami persze annyira nem meglepő a tényleges cselédeknél, ha arra gondolunk, hogy akár főzhetnek is, nem csak takaríthatnak, ő azonban olyan férfi cseléd ebben a pillanatban, akinek ez az eszköz teljesen más célt szolgál, méghozzá nem egy étel elkészítését, vagy annak alapanyagául szolgáló hús előkészítését, hanem egy sokkal rosszabb, mondhatni erősen törvénybe ütköző használati módjára gondol éppen, ahogy átfut az agyán az a rengeteg beteg pillanat, az a kifejezetten megalázó és reménytől megfosztó mozzanathalmaz, mely az életének ezen szakaszát jellemezte egészen eddig, de annak tudatában a ma esti befejezésnek úgy ül abban a fotelben, mint egy kiüresedett báb, melyet csak az idegesség tölt meg, megfeszült izmaival pedig ugrásra készen várja a nőt, akit aztán elküld az életéből egyszer s mindenkorra, ahogy azt mondani szokás ezekben a körökben, de természetesen teljesen másra értve, mint a mai terv végkimenetele, mert ezek a szavak egy olyan kifejezést képeznek, melyet inkább a nőhöz hasonló uralkodó típusok ejtenek ki a szájukon, nem pedig ezek a tárgyként kezelt alávetettek, mint a férfi, ezért ez a kifejezés egy billog az ő életén, ami megmutatja, hol az ő helye, ami megmutatja neki, mit kell mondania, mikor megtörténik, vagy mit kell tennie, mikor kimondja, hogy „egyszer s mindenkorra”, aztán lehunyja a szemét, vagy le sem hunyja; minden esetre semmiféle emléket nem kíván tárolni az agya erről, ahogy a nőről magáról sem, így a kulcs fordulásának hangjára valami isteni reflexxel felpattan a magas sarkú topánkára állva a férfi, mert nem szabadott pihenve várnia a nőt, mert azt megkövetelte a munkát mindig, még akkor is, ha azt pusztán látszatként lehetett tenni, így abban a pillanatban a magas sarkak tetejére pattan a pillanat hevében, és odébb lép az ülő alkalmatosságtól, nehogy az a vád érje, hogy ült, mert nem szabadott ülnie, sőt, kifejezetten tilosnak számított ülve várnia, mert ha várt, azt nem tehette kényelemben, így a férfinek bűntudata is volt a fotel miatt, amiből kipattan, és nem csak odébb lép, de nyugodtnak látszó léptekkel az ajtó felé veszi az irányt, hogy köszönthesse kedvesét, aki elvárta tőle azt a bánásmódot, melyben bármikor hazatér, a férfinek az ajtóban kellett állnia, vagy térdre borulnia, és egy illendő köszönés után segítenie a nőről levenni a kinti ruhákat, ezért odasiet az ajtóhoz, majd még pont időben a megfelelő helyre ér, és a feleségnek kijáró köszönéssel üdvözli azt a nőt, aki poklot csinált a környezetéből, majd a feleség betántorog az ajtón, megfordul, hogy az azt bezárja maga után, de csak becsapni sikerül, majd a táskája, melyben a kulcsokat tárolja, a földre zuhan le, amit először nem vesz észre ezért a férjére parancsol, hogy viselkedjen, majd ismét kutatni kezdi szemével a táska helyét, és észreveszi a földön heverve; ez persze nem teszik neki, ahogy az sem, hogy a férfi nem vette fel azt azonnal, annak ellenére, hogy nem érhet hozzá, mégiscsak egy bűnt követett el ezzel, ezért közli, ezért még később megbünteti, majd a kabátja zipzárját széthúzza, a férfi pedig lesegíti azt róla és elrakta a fogasra, amire majd később az „Add ide!” parancsszó után a táska is kerülni fog, azonban abban a pillanatban csak előkerült a kulcscsomó, pár próbálkozás után pedig sikeresen zárult az ajtó, hogy a táskát és a kulcsokat egy elegáns mozdulattal a földre szórja ismét, de immár direkt, majd nevetés közepette megforduljon, mutatva lefelé, amiről a férfi már jól tudta, hogy ez bizony a letérdelés ideje, és a cipőé, amit a fél térdre ereszkedés után a felfelé meredő térdére tett tűsarok és annak a kinti latyaktól való mocskossága jelentett neki, ahogy a harisnyán áthatolt a lé, és lecsorgott egy kevés, úgy fogyott a türelem, mellyel nem rendelkezett addigra, de még bírnia kellett, ezért lehúzza a csizma zipzárját, majd a másikkal megismétlik ezt, hogy a cipőket szépen odébb tehesse a férfi a helyére, a nő pedig betántorogjon abba a fotelba, amin az előbb még a férfi meresztette a hátsó fertályát, ezért meleg, amit a „hogy merészeltél leülni?” kérdés jutalmazott meg, majd ismét egy büntetésről való tájékoztatás követett, a férfi viszont azt eljátszva, hogy ő csak a szokásos módon tervez gondoskodni a nőről, előbb megvárta a pillanatot, mikor a felesége elálmosodik, és már csak egy kis fürdésre vágyik, majd az alkalmat kihasználva, a részeg és álmos nőt a fürdő felé próbálva terelni felállította a fotelból, de ezúttal közel sem a pihenését elősegítő frissítő fürdés várt a nőre, hanem a csuklóira csattanó bilincsek, melyek zavarba ejtően gyorsan a láncok segítségével egy mennyezetről lelógó pózba kényszerítették közel valahol a teljesen feltartott karok és a „T” póz között, amolyan „Y” formában, amire először nem tudott reagálni, majd felháborodva, de a dühét visszafojtva csak közöli, azonnal vegye le, mert ha nem így tesz annak nagyon súlyos következményei lesznek, de a nő ekkor még talán az alkohol miatt, abszolút nem érti meg a helyzetét, ellenben a férfi gyorsan előveszi a felesége mögött elrejtett kést, hogy annak pengéjével először keresztül döfje a nyakat, némaságba burkolva a tettet, majd pár szúrással az elvérzés előtt a hátba mártsa a konyhai eszközt, melyet olyan sokáig élezgetett már, hogy maga sem emlékszik mekkora volt eredetileg ennek a pengének a szélessége vagy hossza, de abban biztos volt, és most megbizonyosodott róla, mennyire megérte az a sok élezés, így könnyedén hatolt át az eszköz az izmokon és kötőszöveteken, egy gyors mozdulattal pedig a vergődést megakadályozva átszúr a gerincvelőn két csigolya között, aztán hagyja az egész folyamatot lezajlani, míg átsétál a másik oldalra, hogy láthassa a nő az utolsó erejével, hogy ki tette meg.”